Legújabb projektem

Nem olyan régen döntöttem úgy, hogy kiszállok az akkori munkahelyem csapatából és saját vállalkozást indítok. Nem igazán éreztem már jól magam a csapatban, mert a légkör is nagyon sokat változott és már a minőséget sem igazán tudta biztosítani minden ember, így pedig a végeredmény tekintetében is egyre több panasz érkezett, amivel együtt én már nem … Olvass tovább

Gazdaságunk új segítsége

Én nem mondhatnám, hogy bármely családtagom vagy akár én magam is nagyon erős üzleti vénával lennénk ellátva, sőt azt sem tudom mondani, hogy rengeteg tudok vagy tanultam volna a közgazdász létről vagy a vállalkozók világáról, de azt mondhatom, hogy nem olyan régen belekezdtünk egy kis családi gazdaság kialakításába, ahol tényleg minőségi és vegyszerektől mentes, egészséges … Olvass tovább

A kisfiam első telefonja

A gyerekek már az első időszakban nagy feladat elé állítják a szülőket, hiszen még annyira kicsik és védtelenek, hogy hihetetlen nagy bátorság és magabiztosság kell ahhoz, hogy félelem nélkül neveljük őket, és hogy a feszültség ami bennünk van, amit ők persze nagyon jól éreznek, a lehető legkisebb legyen, hiszen ők feszültségben nem hogy nem érzik … Olvass tovább

Neked is szükségessé válhat

Én megmondom őszintén, hogy mindig is hatalmas figyelmet fordítottam arra, hogy még véletlen se legyen semmi olyan helyzet vagy szituáció az életemben, amikor a telefonomat baj érhetné, össze tudna törni vagy vízbe tudna esni, hiszen gyerekkoromban nagyon sokat kellett tanulnom spórolni játékokra, dolgokra, így az első telefonomra is kamaszként, így a főiskola alatt is mindig … Olvass tovább

Aki keres talál

Amikor nemrég azzal állítottam haza, hogy az egyéni vállalkozásomhoz, amiben egyedi drótékszereket készítek, szükségem van egy weboldalra, és csináltatni fogok egyet, mert nem igazán vannak rendezvények a vírus miatt és nem is igazán jutok el azokra, ha hétvégén dolgoznom kell az ékszereken, mert hát még teljesen nem tudtam otthagyni a rendes munkámat, akkor mindenki igen … Olvass tovább

Az oldal, ahol mindent megtalálsz kedvenc óráidhoz!

Létezik egy oldal, mely minden olyan ember számára a kötelező, akik szeretik az apple termékeket, vagy épp apple okosórával rendelkeznek. Netán sokszor elhagyják a töltőjüket, vagy csak szeretik a változatosságot. Én ezek közé az emberek közé tartozom. Rendszeresen hagyom el például a telefontöltőmet. Munkámból kifolyólag nagyon sokat utazom. Havi rendszerességgel kell repülnöm, szállodákban meghúznom magam. … Olvass tovább

Gyárilag nem mindig és minden van úgy, ahogy szeretnénk. De ezen lhet változtatni!

Sokszor fordul elő, hogy a kinézett modell belső terével nem vagyunk elégedettek. Vagy éppen nem azt a belsőt kapjuk használtan, amit várnánk. De ezen ma már egész jó áron lehet változtatni. Kevés az ennyire professzionális szolgáltató az autókkal kapcsolatosan. Ha szeretnéd autód belsejét megváltoztatni, vagy szeretnéd a kisebb, nagyobb hibákat javíttatni? Ha Te is az … Olvass tovább

A legjobb csapat

Én nem szoktam ajánlásokat osztogatni sem céges szinten, sem ismerősöknek, nem beszélve az állásokról, mert hát valljuk meg őszintén, ha valakit ajánlunk annak a hozzáállásáért, munkájáért, emberségéért valahol kezességet vállalunk, és ez a mai világban nagyon nehéz dolog. Egy pillanat alatt változik például az emberek hozzáállása a munkához vagy a minőséghez, a kommunikációhoz, és ez … Olvass tovább

Egyre ismertebb: ár érték arány bajnok Xiaomi

Az elmúlt pár évben az egyik leginkább teret hódító gyártó a Xiaomi, mely igencsak jó termékekkel és mérsékelt árakkal jelent meg a hazai webes piacokon. A Xiaomi shop szinten kimagaslóan elkezdte megelőzni a konkurenseit, mely nem véletlen: a kiváló ár / érték arány mellett hosszútávon jó megoldást kínáló esztétikus mobilokat jelent a felhasználók számára. Egyre ismertebb: ár … Olvass tovább

Az új kedvencem

Én apple termék mániás vagyok. Vállalom, hisz szeretem nagyon, és tényleg szinte mindenem apple. A telefonom, a laptopom, már a fülhallgatóm vagy headsetem is. Az airpods egy kifejezetten különleges találmány, amit először én is nagyon furcsán vizsgáltam. Semmijen vezeték, semmijen tartó elem, mennyire lehet kényelmes, vagy épp mennyire marad a fülben, milyen gyorsan merül le, … Olvass tovább